2015. jún 30.

Majd én megmondom a tutit!

írta: EF
Majd én megmondom a tutit!

5 mondat, amit soha ne mondj a másiknak.

Feltéve, ha mentor vagy.

Az Energy Factory-ban nagy hangsúly helyeződik a mentorokra.  Mivel a vetélkedő 10-18 éves gyerekeknek/fiataloknak szól, és nem titkolt szándékunk, hogy a gyerekek megismerkedjenek a projektszerű gondolkodás alapjaival, úgy éreztük, feltétlenül szükséges, hogy álljon mellettük egy-egy mentor is, akik jártasak ebben a témában (is).

kis_felbontas1.JPG

(Felső sor, balról-jobbra: Kotulyák Tamás, Friedmann György, Berberovics Krisztián, Kedvessy Laura, Hajdú Zsófi, Meleg Ildi. Alsó sor: Mester Kriszta, Urbán Kata, Szabó Ádám, Nagy Zsuzsa, Zámbó Csaba, Varga Ádám)

A mentorálás vagy coach-olás hasonló érzékenységet, felelősségtudatot, bizalmat tanúsító és azt kiváltó viselkedést kíván meg a művelőjétől, mint egy pszichológus esetén.  Nem mindegy tehát, hogy mentorálunk vagy megmondjuk a tutit… Ezért gondosan válogattunk. Projektmenedzserek, környezetmérnökök, tanárok – ami közös bennünk, hogy soha, semmilyen körülmények között nem hallod tőlük az alábbi 5 mondatot:

  1. „Szerintem ezt csináld, ez tuti bejön!” – Lehet, hogy a mentor ismeri a biztos siker receptjét. Csakhogy azért valamikor ő dolgozott meg, a saját eszközeivel, módszereivel. Ez nem jelenti azonban azt, hogy nálad is működni fog.
  2. „Ez senkit nem fog érdekelni.” – Meglehet. Csak halkan jegyezzük meg, hogy annak idején a televíziónak sem jósoltak túl nagy jövőt. A jó mentor hagyja, hogy ötletelj, és hogy kiválaszd azt, amiről úgy érzed, hogy képes lehetsz megvalósítani, akár a mentor támogatásával, akár saját erőből. 

  1. „Ezt úgy kell csinálni, hogy…” – Vannak hatékony módszerek, és jó ha tudsz róla, hogy vannak. (Nem véletlen a többes szám). A mentor feladata, hogy megmutassa, hogy nemcsak egy, hanem sok módja van annak, hogy megoldj valamit. A választás viszont a tiéd!

  1. „Az úgy nem lesz jó, mert…” – Nagyban hasonlít a 3-as ponthoz. A mentor arra ösztönöz, hogy próbálj ki új utakat, saját megoldási módokat. Lehet, hogy nem fog működni, de az is számodra lesz hasznos tapasztalat!
  2. „Túl nagy falat az neked!” – A mentor tisztában van az erősségeiddel és a fejlesztendő területeiddel. Arra törekszik, hogy a legjobbat hozza ki belőled, hogy élni tudj a benned rejlő végtelen lehetőséggel. Ösztönöz, hogy saját erőből érd el a céljaidat, hogy jobban lásd önmagadat, és így az általad kívánt irányba fejlődj.

+1 gondolat: A jó mentor tudja, hogy mindenkitől tanulhatunk valamit. Ezért ő tőled is tanul.

 A 2015-ös EF mentorai:

  1. Nagy Zsuzsa – környezetmérnök (A Nap csapata)
  2. Zámbó Csaba – energetikai mérnök (Bibó Napóra)
  3. Szabó Ádám – gépészmérnök, projektmenedzser (Green-Team)
  4. Hajdú Zsófi – környezetgazdálkodási mérnök, projektmenedzser (Szemfényvesztők)
  5. Kotulyák Tamás – közgazdász, ügyvezető (Fényfutárok)
  6. Urbán Kata – projektmenedzser (Fényrobbantók)
  7. Varga Ádám – műszaki vezető (Egy Nap az Élet)
  8. Mester Kriszta – tanár (Napsugár)
  9. Berberovics Krisztián – környezetmérnök, projektmenedzser (ETIPAFG)
  10. Friedmann György – épületgépész mérnök (Fúziós Energia)
  11. Kedvessy Laura – környezetgazdálkodási agrármérnök (Fénycsapda)
  12. Meleg Ildikó – intézményi kommunikáció, projektmenedzser (Környezetbarátnők)

(Szerző:Szandra)

 

Szólj hozzá